A Skymol Communicator az ügyfélszolgálat és direkt értékesítés új generációját képviseli. Segítségével egy vállalkozás új alapokra helyezheti az ügyfeleivel és az érdeklődőivel történő kapcsolattartást.
szóbeli, videós és csetes ügyfélszolgálati rendszer. Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek (vagy az érdeklődők) saját döntésük szerinti módon vehetik fel a kapcsolatot az operátorokkal: hangban, webkamerával, vagy csak egyszerűen cseten. Kapcsolatfelvételkor a rendszer továbbítja a hívást az első olyan szabad operátornak, amelyik a hívó által választott témában kompetens. Foglaltság esetén a hívó üzenetet hagyhat, illetve várakozása alatt a rendszer előre beállított reklámblokkokat játszhat le neki.
A Skymol működéséhez semmi másra nincsen szükség, mint egyszerű internetkapcsolatra a hívó és az operátor oldalán is. Az operátornak egyszerűen be kell jelentkeznie egy online felületen, és máris fogadhat megkereséseket. Az érdeklődőknek vagy ügyfeleknek pedig egyszerűen csak rá kell kattintaniuk egy gombra a kapcsolatfelvétel kezdeményezéséhez. Azaz sem az ügyfeleknek, sem az operátoroknak nem kell telepíteniük semmit, az ügyfélszolgálat így bármilyen internetes gépről elérhető és fogadóképes is.
Ha érdekli ez a rendszer, maga is kipróbálhatja, milyen egyszerű a kapcsolatfelvétel az online ügyfélszolgálattal, mert a Silihost maga is bevezette a Skymol Communicatort. Itt megtalálja az online ügyfélszolgálatunk gombját. Munkaidőben jellemzően elérhetőek vagyunk ezen a csatornán.
A Skymol Communicatort az olyan vállalkozásnak ajánljuk, amelyek szeretnék az ügyfélszolgálatukat és az online értékesítésüket a legújabb technológiákra alapozni.
1. Az operátorok elérhetőek cseten, hangban vagy videóban is, attól függően, hogy a cég mit állít be az operátorok számára.
2. Ügyfélszolgálati időn kívül, vagy ha szabad operátor nem elérhető, a hívó hagyhat szöveges, hang- vagy videóüzenetet.
3. Minden kommunikációról mentés készül, ami adott esetben visszakereshető, visszanézhető.
4. Az operátorok munkája számos statisztikával ellenőrizhető.
1. A személytelen értékesítést az Interneten is kiváltja a személyes odafigyelés az érdeklődőre.
2. Webáruház működtetésénél rendkívüli versenyelőnyre tehet szert a vállalkozás, ha elhelyez egy
gombot minden termékismertető után.
3. Ha az operátor szeretne egy internet-oldalt megmutatni az érdeklődőnek, akkor számára csak 2 gombnyomás, és az oldal azonnal betöltődik mindkét fél kommunikációs ablakába.
A Skymol Communicator egy olyan új multimédiás, webalapú értékesítési és ügyfélszolgálati rendszer, amely a hang, a videó, a cset kommunikációs formákat - és ezek tetszőleges kombinációit - használja közvetlenül a weboldalon keresztül. Ez az egyedülálló megoldás egy élő, valós idejű multimédiás kommunikációt valósít meg az ügyfélszolgálati munkatárs és a weboldal látogató között a weboldalon keresztül.
Nagyon egyszerű és könnyű használni, mivel nem igényel semmiféle szoftverletöltést és -telepítést, illetve nincs szükség semmilyen hardvereszköz beállítására sem (kivéve webkamera és headset). Az ügyfélszolgálati munkatársnak csak a Skymol Communication Services Network-be kell az Interneten keresztül bejelentkeznie, és már működik is. Ez a megoldás lehetőséget teremt arra, hogy az ügyfelek (weboldal látogatók) hangban, hangban és videóban, és természetesen csetben lépjenek kapcsolatba a cég munkatársaival a világon bárhonnan.
és nem utolsó sorban növekszik az ügyfélelégedettség. Nyújtson professzionális, sőt személyes szolgáltatást!
Valós idejű hang-, hang- és videó-, illetve csetkommunikáció
Lépj kapcsolatba online ügyfelekkel valós időben! A Skymol Communicator-ral az online lévő ügyfélszolgálati munkatársak hangban, hangban és videóban, és hagyományos csetben egy egyszerű kattintással elérhetőek. Az ügyfélszolgálati munkatársak interaktív módon - és sokkal magabiztosabban - ajánlhatnak (adhatnak el) termékeket, szolgáltatásokat ügyfeleik számára, mely által a cég elérhetőbbé, a weboldal emberközpontúbbá válik.
Ezzel az új megoldással valós idejű, élő kommunikációra nyílik lehetőség hangban, hangban és videóban, és chatben az ügyfelek és a cég képvidelői, ügyfélszolgálati munkatársai stb. között. A válaszidők csökkennek, a weboldal emberközpontúbbá válik és a hatékonyság növekszik.
A hang-, hang- és videókommunikáció közelebb viszi vállalkozását az ügyfelekhez, hasonló módon, mint a személyes beszélgetés.
A weboldal látogatók több mint 90%-a előnyben részesíti az emberi, személyes jelenlétet az Interneten.
Szöveges-, hang-, hang- és videóüzenet (Voice & Video Mail with E-mail)
Offline hang-, hang- és videóüzenetek, és szöveges üzenetek küldhetők a cég különböző részlegei, ügyfélszolgálati munkatársai, más cégképviselők részére, illetve e-mail címekre is, közvetlenül a szolgáltatás előfizetőjének honlapjáról, vagy pl. hírlevélben kiküldött linkre kattintva, stb. A hang-, hang- és videóüzenetek, és a szöveges üzenetek archiválása a szolgáltató (Skymol) szerverein történik biztonságos formában, amelyek a szolgáltatás előfizetője számára megtekinthetőek és kereshetőek.
Ha az ügyfélszolgálati munkatársak nem elérhetőek (offline módban vannak), akkor a cég ügyfelei és weboldal látogatói bármikor hagyhatnak a cég képvidelői számára hang-, hang- és videóüzeneteket, és szöveges üzeneteket.
Gyorsabban tudnak az ügyfelek elmagyarázni valamit hangban és videóban 5 perc alatt, mint hosszú e-maileket írva.
A cég képviselői számára is egyszerűbb és gyorsabb a hang- és videóüzenetet megnézni, mint a hosszú e-maileket elolvasni.
Valós idejű website monitorozás (Business csomagban)
Valós idejű website monitorozás
Az operátor valós időben látja, hogy a
cég honlapján, honlapjain kik tartózkodnak (IP cím, ország, város,
aktuális oldal, oldalletöltések száma, látogatás időtartama, stb.)
Proaktív felkérés (Business csomagban)
Proaktív felkérés: az operátor egy kattintással meg tudja szólítani a
cég honlapján lévő látogatókat.
A cég képviselője fel tudja ajánlani segítségét, valós idejű
chat, hang és videobeszélgetésre invitálva. Proaktív módon lehetőséget
biztosítva arra, hogy az ügyfél "elébe menjen".
URL-küldés
A Skymol Communicator URL-küldés funkciója interaktív módon lehetővé teszi, hogy az ügyfelek megtalálják a weblapokat, amikre szükségük van. URL-küldés során az ügyfélszolgálati munkatárs megoszthatja ugyanazt a weboldal részt az ügyféllel, amit ő maga is lát, így mindketten ugyanazt a weblapot látják.
Interaktív lehetőség, hogy az ügyfél megtalálja a keresett weblapot. Az ügyfelet egyszerűen és látható módon lehet elnavigálni a kívánt információhoz.
Hatékony eszköze a weboldal látogatók más honlapra történő átkattintásainak csökkentésére. A weboldal látogatók inkább kattintanak és kérdeznek az ügyfélszolgálati munkatárstól, mint hogy elmenjenek egy másik weboldalra, hiszen miért is tennék, ha itt élőben kaphatnak válaszokat.
Nem blokkolja a pop-up blokkoló.
Fájlküldés
A Skymol Communicator lehetővé teszi, hogy az ügyfélszolgálati munkatársak fájlokat küldjenek közvetlenül az ügyfelek számára, közvetlenül a kommunikációs ablakon keresztül.
Fájlok (dokumentumok, prospektusok, stb.) küldése az ügyfelek számára. Rengeteg idő takarítható meg, hogy nem e-mailben kell elküldeni a dokumentumokat. Miért kellene az ügyfeleknek várniuk, ha azonnal elküldhetők a fájlok számukra a beszélgetés során?
Operátorok közötti ügyfélátirányítás
Az ügyfél átirányítható az egyik operátortól a másikhoz. Pl.: Sales munkatárstól a Marketing munkatárshoz.
Professzionális szolgáltatás, ami lehetővé teszi az ügyfélszolgálati munkatársak számára, hogy átirányítsák az ügyfelet egymás között, ahhoz a személyhez, aki a leginkább tud az adott kérdésben segíteni.
Ez a funkció megoldást nyújt arra, hogy az ügyfelek azonnal és a megfelelő munkatárstól kapják meg a válaszokat kérdéseikre.
Audió- és videóüzenetek (reklámok) a várakozás alatt
Lehetőség van célzott audió- és videóüzenetek, reklámok megjelenítésére, amíg az ügyfelek várakoznak, hogy az operátorral kapcsolatba kerüljenek.
Ügyfelek megcélzása specifikus audió- és videóüzenetekkel. Mutassa be az új termékeit, szolgáltatásait, üzleti híreket, stb!
Nincs szoftverletöltés és -telepítés
Nincs szükség semmiféle szoftver letöltésére és telepítésére, hogy a szolgáltatás előfizetője, illetve ügyfelei, weboldal látogatói használhassák a Skymol Communicator-t. Nincs szükség semmilyen Java vagy más ügyféloldali alkalmazásra. A Skymol Communication Services, úgy mint a Skymol Communicator, stb. webalapú alkalmazások. Semmit nem kell letölteni.
Nincs elvesztegetett idő a telepítésre, a karbantartásra. Nincsenek inkompatibilitási problémák az operációs rendszerrel, illetve egyéb más rendszerekkel; csak egy internet böngészőre van szükség. Mivel a Skymol Communicator webalapú alkalmazás, így nem terheli, lassítja a számítógép működését.
Felhasználói felület
Ez a Skymol Communication Services professzionális platform teszi lehetővé, hogy a cég és az ügyfélszolgálati munkatársak könnyedén ellássák a mindennapi online ügyfélszolgálatot. Gyors, érthető formában nyújt tájékoztatást az egyes részlegek és ügyfélszolgálati munkatársak teljesítményéről, ami biztosítja az online szolgáltatások, ügyfélszolgálat folyamatos fejlesztését.
E platform használatával idő takarítható meg és hatékonyabb ügyfélszolgálat nyújtható hangban, hangban és videóban, és chatben az interneten keresztül.
Ellenőrzés alatt tartható az egész ügyfélszolgálat, a részlegek és az ügyfélszolgálati munkatársak teljesítményei, stb.
Cset-, hang-, hang- és videóbeszélgetések megtekinthetősége és kereshetősége
A Skymol Communicator biztonságos formában archiválja az összes szöveges, hang-, hang- és videóbeszélgetést a szolgáltató (Skymol) saját szerverein. Az összes szöveges, hang-, hang- és videóbeszélgetés kereshető és megtekinthető bármikor.
A szolgáltatás előfizetője láthatja, hogy mikor, mennyi szöveges, hang-, hang- és videóbeszélgetés történt az egyes részlegeknél, alkalmazottaknak; melyik időszakban, napon van a legtöbb beszélgetés.
Statisztika
Valós idejű statisztika: chat-, hang-, hang- és videóbeszélgetések száma; átlagos várakozási idő, stb. Kereshetőség időtartam, ügyfélszolgálati munkatárs, részleg, kommunikációs forma szerint.
Részletes kimutatást ad az online ügyfélszolgálat teljesítményéről.
További jellemzők
Hang-, hang- és videófelvétel
A Skymol naplózza és biztonságosan tárolja szerverein az összes hang- és videóbeszélgetést. Ezek a beszélgetések bármikor megtekinthetőek és kereshetőek is.
Beszélgetések másolatának e-mailben való elküldése
Az ügyfelek megkaphatják a saját cset-, hang-, hang- és videóbeszélgetéseiket e-mailben.
Offline üzenetek másolatának e-mailben való elküldése
Az ügyfelek megkaphatják a saját szöveges, hang-, hang- és videóüzeneteiket e-mailben.
Kommunikációs ablak testreszabása
Teljesen testreszabható a kommunikációs ablak kinézete.
Az ügyfélszolgálati munkatársak elláthatják az ügyfélszolgálati munkát adott részlegnél, de több részleghez is hozzárendelhetőek.
Többnyelvű ügyféloldali cset ablak
Teljes mértékű testreszabásra van lehetőség a kommunikációs ablakon.
Mivel az Internet a nemzetközi kapcsolatok, kereskedelem meghatározó területévé vált, így elengedhetetlen, hogy a weboldal látogatókkal, akik gyakran külföldiek, a saját nyelvükön kerüljünk kapcsolatba. Így az online ügyfélszolgálatnak is célszerű több nyelven működnie.
Egyedülálló böngészőkompatibilitás
A Skymol Communicator a következő böngészőket támogatja: Internet Explorer, Mozilla, Netscape, Firefox, Opera és Safari.
Részleg/operátor kimutatások
E kimutatásokból kiolvasható, hogy az egyes részlegeknek és/vagy ügyfélszolgálati munkatársaknak milyen a kihasználtsága, leterheltsége.
Cset, hang és videó gombok
Helyezze el a hang, hang és videó, és cset gombokat arra a weblapra, ahonnan az adott részleggel kerülhetnek kapcsolatba! Pl.: ha az ügyfél a Médiaajánlat oldalon tartózkodik, akkor az ott elhelyezett gombra, ikonra kattintva közvetlenül a Médiaajánlat részleg munkatársával kerülhet kapcsolatba.
Egy domain vagy több domain licenc
Az egy domain licenc esetében a szolgáltatás előfizetője a Skymol Communicator-t egy domain-en használhatja. A több domain licenc esetében több weboldalon / domain-en használhatja.
A szolgáltatás előfizetője annyi részleget (pl.: Értékesítés, Marketing, Külföldi utak, stb.) állít be, amennyit csak akar.
Az ügyfél korlátlan számú ügyfélszolgálati munkatárs részére előfizetheti a Skymol Communicator-t.
További előnyök
Az ügyfelekre fordított költségek csökkennek
Az online ügyfélszolgálat hangban, hangban és videóban, illetve csetben egy olyan alternatíva, amelyet az ügyfelek előnyben részesítenek a hagyományos telefonnal és e-mail írással szemben. Továbbá sokkal költséghatékonyabb a vállalat részéről is.
A telefonköltségek is nagy mértékben csökkenek, mert nem kell visszahívni az ügyfeleket.
Az e-mail írásra fordított idő csökken
Nem kell órákat tölteni az ügyfelek által írt e-mailek megválaszolásával.
Vásárlást megelőző kérdésekre való válaszadás
Ha egy potenciális vásárlónak kérdése van, és nem kap azonnal választ a honlapon, akkor valószínűleg elkattint, és soha többé nem jön vissza. Az élő ügyfélszolgálat, hangban és videóban, illetve csetben lehetőséget nyújt, hogy az ügyfelek azonnal válaszokat kapjanak kérdéseikre.
A félbeszakadt online vásárlások száma csökken
Segíts a potenciális vevőknek azzal, hogy a vásárlás kritikus pontjain (weblap) azonnali segítséget nyújtasz hangban, hangban és videóban! Ilyen esetekben ez az egyetlen lehetőség, hatásos eszköz, hogy a vevő valódi vásárlóvá váljon, s nehogy meggondolja magát, és elkattintson egy másik oldalra, a konkurenciához.
A vevők elégedettsége és lojalitása növekszik
A tipikus válaszadási idő az e-mailekre több mint 24 óra, sőt az e-mailek nagy részét soha nem válaszolják meg.
A Skymol Communicator-ral azonnal meg lehet válaszolni a kérdéseket csetben, hangban és videóban, s ez azt mutatja az ügyfeleknek, hogy a vállalatnak igenis fontos, hogy az ügyfelek maximálisan ki legyenek szolgálva.
Az új és a meglévő ügyfelek gyakrabban keresik fel az adott honlapot, ahol ilyen szolgáltatást kapnak.
Több weboldal-látogató válik ügyféllé
A Skymol Communicator biztosítja, hogy kapcsolatba lehessen lépni a weboldal látogatókkal. Cset-, hang- és videókommunikáció során élő, személyes kapcsolat alakul ki, ami lehetőséget teremt, hogy proaktív módon lehessen eladni termékeket, szolgáltatásokat az ügyfeleknek.
Növekvő online eladások és növekvő marketing ROI
Az ügyfélszolgálati munkatársak munkajával, amit a weboldalon végeznek, a weboldal látogatottsága nagymértékben megnövekszik; az eladások és a marketing ROI szignifikáns mértékben növekednek.
Sokkal hatékonyabb marketingkampány készíthető
Integráld online, élő ügyfélszolgálatodat az összes marketing kampányba! Sokkal nagyobb lesz a hatás, mint pusztán a potenciális ügyfelekkel elolvastatva a marketing anyagokat, hírleveleket, stb.
elérhetőségeink egyikén (lásd a bal oldali oszlopban). A kérdések tisztázása után a megrendelést emailben vagy faxon tudjuk fogadni.